Minden bizonnyal érezted már azt a fajta kétségbe esett kutatással vele járó érzést, amit a köznapi használatban csupán a "hol a francba van?" kérdés melléktermékeként jön létre, és enyhe düh, jókora kiszolgáltatottság és képzeletbeli kezeid gúzsbakötésének érdekes egyvelege jellemez. Leginkább azért jöhet létre ez a fajta düh, mert általában apróbbnál apróbb dolgok keresésekor szembesülünk azzal, hogy nem találunk például egy pár zoknit, a kesztyűd felét, a személyidet, egy öngyújtó, a bútortisztítót, a telefonod, az órád, egy könyvet, vagy csak egy cetlit, ami természetesen az életben maradáshoz mindenképpen szükséges információkat tartalmaz, de példaként szolgálhat akár csak egy szemetes lapát vagy egy körömvágó olló...
Ezen dolgok hollétét illető információk birtokában vannak azonban azok a nők, akik veled egy háztartásba élnek, legyen itt szó a szerelmedről, édesanyádról, lánytestvéredről, nő nemű lakótársadról... ők mindig tudják, hogy éppen adott esetbe hol találhatod kedvenc pólódat vagy a fürdőnadrágodat.... de ha nem is tudják ezer százalékos pontossággal, akkor is van 2-3 olyan lehetséges hely a házban, melyet pengeéles elméjük azon nyomban a rendelkezésükre bocsájt...
És bizony itt kezd érdekessé válni a kérdés, mert eme információknak a birtokában kiszolgáltatottá válsz a mások által a gyengébbik nembe tartozó női egyedekkel szemben. De kérdezem én: hogyan sorolhatjuk háztartásaink lányait a gyengébbik nembe, amikor az ő kezükbe futnak össze a szálak és hogyan létezhetnél egy életben maradáshoz mindenképpen szükséges információt tartalmazó papírfecni nélkül, hogyan mehetnél harcba úgy, hogy nem tudod, hogy hol van a sípcsontvédőd vagy a sportszárad....?! Sehogy... és ezt ők is pontosan tudják.... Sehogy....
Egy evolúciós csapdába ejtettek minket ami már csak azért is kiérdemel egy szemrehányást, mert míg mi férfiak - természetesen közös érdekből -büszkén használjuk és bocsájtjuk rendelkezésre - ősi mamutfellelő képességeink csökevényeként betudható - a távolban felbukkanó villamos érzékelését, vagy sűrű erdők és bonyolult hegyi utak, szerpentinek, folyók ezrein át tartó vadászatok maradékaként dns-ünkbe kódolt tájékozódási képességünket, addig nőink szájhuzogatva, a zsarolástól sem visszariadva kötik béklyóba kezeink és érzékeltetik velünk nélkülözhetetlenségüket.
De miért? - kérdezem én!!! Miért? Hisz ezt egy percre sem vonta kétségbe senki.... hogyan is élhetnénk körömvágó olló nélkül....
