Már gyermekkoromban sem tudtam összeegyeztetni a fészekrakást a locsolással, a nyuszit a tojással, Jézus meg aztán főleg összekavart, de legalább a pénz amit öregasszonyoknak mondott versikékért kaptam kárpótolt a sokkért, amit évről évre el kell szenvednem Húsvétkor. Később, amikor már igazán kellemetlen lett volna némi alamizsnáért locsolkodni új fogódzkodókat kellett találnom, hogy értelmet nyerjen számomra ez az egész össze-visszaság. Akkor szembesültem azzal a ténnyel, hogy még a pontos dátum kiszámítása sem olyan egyszerű, mint amit egy rendes római katolikus hívő elvárhatna az egyházától. Minden esetre az elmúlt évek és némi utánaolvasás döbbentett rá, hogy talán a népi hagyományok gyakorlása színt vihet az amúgy unalomba fulladó tavaszi szünetbe. Így a szembeszomszéd szikvizes forgalmát is fellendítve kora reggel sorra vettem a ház lányait és asszonyait, akik még a gyorsan improvizált locsolóversemet sem hagyták hogy végigrappeljem, sikoltozva rohantak szerte széjjel. Hiába mondtam, hogy ápolnunk kell ezeket a tradicionális elemeket, a vesszőzést már elkezdeni sem tudtam. Talán az étel egyedül ami különlegessé teszi ezt a pár napot, de azt sem értem, hogy miért csak ilyenkor lehet főt sonkát enni. Ráadásul a különböző népek és kultúrák által fogyasztott ünnepi menü ezerszer szimpatikusabb. Az ortodoxok például sült bárányt esznek fokhagymamártással. Lássuk be, hogy a sonka meg a tojás a kanyarban nincs... Idén aztán rájöttem, hogy inkább szabotálom az ünnepet és se versike, se tojás, se kölni se semmi aminek bármi köze is van a Húsvéthoz. Mivel tavaly a karácsony is erre a sorsra jutott, le kellett vonnom a felszabadító következtetést: pogány vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése