ma majdnem meghasonlottam, sőt egy kicsit meg is.... fűnyírás közben... lelki zsarolással csikarták ki tőlem, hogy vágjam le füvet, amit utálok... mármint a fűnyírást... ha meg lelki zsarolással vesznek rá, azt meg végképp, de belementem a játékba és csak vágtam, csak vágtam, miközben éreztem, hogy ez nem én vagyok... ahogy nyírtam és egymásutánban igazítottam fazonra a gyepet éreztem, hogy ennek nem így kell lennie, dúltam-fúltam, hogy ezt utálom és akkor megtaláltam benne a szépséget, azt ahogy én akarom hogy álljanak azok a fűszálak... nem mintha nem tetszett volna ahogy vannak, de mint említettem volt belekezdtem.... zseniális lett... leírhatatlan... mint amikor a katonaságban kötelességből le kell nyíratnod a hajkoronád, szabványra, mint a többieké és közben szinte fájdalmat érzel ahogy hullana a hajszálak és a végére mégis valami teljesen egyedi, valami teljesen új, valami teljesen saját hajköltemény születik belőle, mert mintha a fodrász maga az isteni kreativitás meghosszabbításaként a múzsa csókjával átitatott mesterművé avanzsálja mindazt... ilyen lett ez is: mestermű....
szerintem többet nem is kérnek meg, hogy nyírjam le... :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése