há most mit csináljak ha 1200 karakterbe akarnak beleszorítani...

szeretem a frissen nyírt fű illatát, de lenyírni nem szeretem...kivéve ha némi kreativitást is bele lehet csempészni, de annak meg a szomszédok nem örülnek, olyan ez mint a teregetés nem lehet benne megnyilatkozni, mert egy féle képpen lehet csak csinálni, funkcionálisan, különben büdös lesz a ruha... szeretem magam megcsinálni a kávém sok-sok tejjel és cukorral és elkortyolni egy saját kezűleg elkészített, kellemes (szimplán)dohánykülönlegesség társaságában elfogyasztani... szeretem csűrni-csavarni a gondolatokat, hogy aztán a végén valami letisztult mégis zagyva definiált baromság születhessen, amiket aztán nagyokat nevethetünk (ezért néha iciripicirit kötekedő is vagyok).... szeretem azokat a könyveket, amik miatt elnézem a metró megállókat és két megállóval később szállok le... szeretek stoppolni és így bepillantani hosszú percekre vagy talán órákra emberek életébe, akikkel utána soha többet nem találkozok... szeretem hallgatni az embereket a buszon, amikor mögöttem ülnek és várni a pillanatot, amikor leszálláskor egy archoz társíthatom addigi dialógusukat (mert annyira még nem vagyok gátlástalan, hogy csak úgy hátraforduljak és belebámuljak leesett állal az arcukba)... és ennek a fordítottját is imádom, amikor egy-egy különleges, abszurd, polgárpukkasztó dialógussal a buszon idegeneket kacagtathatok vagy botránkoztathatok meg. és nagyon szeretek elfáradni... uhh az nagyon jó... imádom...